2011. 12. 26.

Karácsonyi jelentés

Gyorsan szaladnak a napok itthon. Szokom az új otthonom, hiszen most jöttem igazán ide haza először. Belevetettem magam a konyhába, legalább napi egy meleg kaja szintjén. De sokat tűnődöm az elkövetkező időn is.
Hogyan vehetnék mélyebb filozófiai tartalmat az életemnek? Sokat várok az újjászületéstől. De vajon fel is tudom magam rá készíteni?

Mindig tiszteltem azokat az embereket akiknek van elég ereje és affinitása ahhoz, hogy a munkájukon életük fenntartásán és párkapcsolatukon kívül egy-két-sok dologba igazán bele tudják ásni magukat és szakértőjévé válnak. Legyen ez a fotózás, a fapadosok, a tanulás, vagy akár a politika objektív szemlélése és szakértése. Van pár ilyen ember az ismerőseim közt is, persze a világban meg számtalan, tipikus ismertetőjelei a tematikus blogok amiket ezekből a témákból írnak. Én eddig bármikor írtam, az nagyon hamar átcsúszott naplóba, arról mikor keltem és mit ebédeltem meg mi van úgy amúgy velem és a többiekkel. Tűnődöm: Mihez értek még? A receptböngészés-főzőcske is csak bizonyos szint. (Úúú nagyon odaégettem tegnapelőtt valamit, csak úgy füstölt!) Mivel töltöm a szabadidőm? Különböző időszakos hobbikkal, ilyen olyan sporttal, és az előbb felsoroltak váltogatásával. De egyikről sem tudnék hosszan elmélkedni akár írásban. Hatékony időkihasználás kéne? Talán. Bár nem érzem úgy hogy elcseszném és sosem szoktam unatkozni. Tévézni se :) A fiúk jobban/könnyebben tudnak a fent említett szakértővé válni. Elemezzük a férfi-női agy különbözőségét.. Lányt talán nem is ismerek, hmm talán a gasztrobloggerek. A sztár chafe-k miért mindig férfiak?

Egy Görögországban élő magyar lány nemrég esett át a transzplanton, leukémiával. Sokat posztol a fb-on, és levelezünk is, néha megrázó de felkészítő amiket ír. Kemény lesz a hazajövetel utáni félsteril környezet megteremtése és fenntartása is, nem beszélve a kötelező diétáról (csak frissen főtt csíramenteset) és a lehetségesen fellépő mellékhatásokról.

Miről is akartam írni még? Egy pár szót az elmúlt napokról: Jól telt a Karácsony, Nektek is? Itthon levős, nyugis volt. Sok külföldön élő barátom most van itthon az ünnepekre, őket is lehet látni ilyenkor, annak nagyon örülök. Meg mindenki nyugodtabb, várakozással teli. Nálunk volt a hagyományos mézeskalács sütés és a lánykari is. Szeretem a télidőben szokásossá vált hagyományokat a barátnőkkel, van mit megtartani, van hol összejönni és kicsit trécselni a közeliekkel és olyanokkal is, akikkel ezt ritkábban szoktam. Sokat számít ez, főleg most hogy jobban ki vagyok hegyezve az érzelmekre.

Persze kedvenc helyem a konyha, azért hogy hű legyek önmagamhoz, megosztok pár fotót a mostanában készült finomságokról

Karácsonyi menü egy része:

Fűszeres alma leves gesztenye galuskával
Narancsos mazsolás göngyölt pulyka sült répáva
l

Még pár menüajánló
Zöldborsó krémleves saját pörkölésű pucolatlan tökmaggal

Veganap: répás keleti sütőtökleves, csicseriborsó pörkölt puhára főtt tojással, nokedlivel

Maradékvacsi: sajttal töltött virsli baconbe göngyölve, hagymával sült krumplihalmocskák, kenyér

Burgonyás céklakrémleves napraforgómaggal, tejszín síelővel :)


2011. 12. 10.

Karácsonyi időszak kezdődik

Eltelt pár nap. Hatalmas meglepetéssel szolgálva a dokinéni tegnapelőtt közölte csak úgy hozzátéve, hogy ja egyébként jól állnak a sejtjeim, szóval 1 v 2 nap múlva hazamehetek :))) Szóval ma reggel kaptam még két stanicli vért, és már pakolhattam is! Sietnem kellett mert egy lány jött is elfoglalni a szobámat. Szegény elég rosszul volt, igyekeztem nem nagyon zajongani a pakolással, de annyi cuccom gyült össze.. Jött Mama segíteni, aztán Timi barátnőm hazaszállítani éshát gáz vagy nem, de a nagy autó teljes csomagtartóját megtöltötte a két sporttáska és számtalan zacskó..
Itthon!! Pihi! Konyha! Megnyit pár hétre a Katimenza! Kedvenc ételetek így télen? Leves?

Még pár szót az elmúlt napokról. Ezen a héten kitiltottam a családot a látogatásból. Szerintem egész sokáig bírtam az őrültség első jeleinek megjelenéséig.. Sok lett.. A kajából.. A pátyolgatásból.. Ami mint tudjuk ugyanaz. Nem haragudtam meg vagy ilyesmi. Rosszul viselték. Persze nem is telt el végül az egész hét, mert jött a hazaköltözés híre meg egyéb történések megzavarták a remete létet. De jól esett! Sokat olvastam, mindent ami szembejött.

Mondtam már hogy nagyon szeretem Jovanotti számait? A szövegei valahogy mindig betalálnak, különböző életszakaszaimban újak és újak. Pl a szerelmes számait is imádom mert nem a szokásosak.. pl. hogy "neked adom a narancs frissességét, a furcsa alakú felhőket.." v. " szép vagy mint a szabadság hétfője egy év kemény munka után" hűű de nyers fordítás lett.. Voltam még jópár éve koncerten a Szigeten, ahol meg hatalmas hip-hop bulit adott le, mert hogy olyat is tud. Sőt az az alap! Élmény volt az idióta olaszokkal az 5. sorban ugrálni. :) Nade most egy komoly szám ment a Petőfin, gondoltam pont ide illik. (ááá most meg a Gyaloglás vége megy, hiányzott a spontán zene az életemből :) )

2011. 12. 02.

December

Kaptam ma vért, telnek az órák. Egyre jobb megint a fejem ébersége, pihenek, olvasok, gasztroblogon élvezkedem, e-mailezek veletek. A legnagyobb változás hogy szééép hörcsög fejem lett a szteroidtól, egész meglepő a tükörképem bár eddig sem volt a szokásos... :) de már megy is lefelé lassan.
A mai napban az tetszett a legjobban, hogy szellőztetésnél igazi télillat volt! Nosza járattam is a levegőt háromszor a nap folyamán. Valahogy a fűtés füstje lesz más ilyenkor, vagy nem tudom mitől, de hamisítatlan! Pedig mégcsak porcukrot kaptunk a süti tetején.
Milyen olyan desszert van, ami nem édesség? Vagyis lehet édes de ne nagyon és lehet tészta alapú is de nem baj ha nem. Kajafilozofálási percek kihangosítása. A poharas krémek talán ilyenek.
Mostmár tudom mi fán terem az angol krém, a madártej sem hungarikum.

Egy fotó a Nosaltyról, gusztaaa

2011. 11. 30.

Átmosva

Érdekes gondolatok, változó hangulatok jellemezték az elmúlt pár napomat. Képzeljétek, 16 000-nél is több olvasó nyitotta meg a blogot!! Tényleg tetszik nektek?
ÉS igen!! Vége a csöpögésnek most egy darabig! Belém töltődött, átmosódott, PH egyenlítődött, hidratálódott cukrossal és lúgossal és most nincs egy darab zsinor sem. Még sok lesz, de most pihi. Gondolkoztam, miért viseltem most nehezebben, talán mert szerencsére nincs mellékhatás, nincs mellette gyomor meg fej meg hátfájásom, ami kitölti a gondolataim, így kicsit nehezebb a kötöttség. Főleg ha folyton tart. A szervezetem jótékonyan altatott legalább. De a hátam nyakam azért macskás már. Sicc!

Az esti vacsi melegítéséből visszatértemben elém ugrott teljesen váratlanul egy személymérleg a másik szárnyban. Hát ráálltam és annyit mutatott (még kicsit levonva is) mint még sose :) Minden kedves blogolvasó most azt gondolja, nem baj fejlődjön a gyerek és készüljön a nehéz időszakra, és igazatok van tudom, de akkor is meglepő. Tekintve hogy annyira nem is tudtam most enni pár napig.

Újra kaptam e-mailes jótanácsokat hozzáértő szöveggel, hogy örül az étvágyamnak, de ne ezt, hanem nyersen és párolva és húst alig és zsírosat ne és K-sat ne és kenyeret ne és már várom hogy csenget a kedves kis gyorsbüfés kocsival az erkélyen, hogy hozta a napi menüt, tényleg, egész jól elférne, biztos lenne rá kereslet a sok kiegészítő gyógyhatásújával együtt, hiszen mindenki meg akar gyógyulni, nem csak az osztályon, az egész kórházban! És mivel az itteni menü nem felel meg a követelményeknek, legjobb lenne ha helybe hozna mindent, biztos tud kiváló beszerzési helyeket is sőt még szponzort is.

Ma este Véradás és Őssejtdonorság újra a TV2 Aktívban!!! Szerencsére újra elég objektív lesz, orvosokkal, laborossal, Andrással!! :)
Száraz Dénes A Jóban Rosszban sztárja lett donor, nézzétek! Itt a vágatlan előzetes

2011. 11. 28.

Újra csöpög, folyamatosan..

Csütörtökön visszakerültem tisztított, izolált, ellenőrzött környezetembe, és azóta - hála a fájdalommentes jól kezelhető kanülnek is - folyamatosan csöpög belém valami lötyi. Éjjel nappal. Hol kezelés, hol mellékhatás kezelés. A mikró beláthatatlan távolságban lévőnek tűnik. Holnap végre vége lesz, már nagyon unom tologatni a "fogast" amin néha három tasak is lóg egyszerre. PH mérések.. A hasam épphogy hajlandó kaja befogadásra.

Zsuzsinak sok sok szeretettel

De azért gondolkozom már a Karácsonyi menün :) Legyen különleges de egyszerű leves, sült, kipróbálom hogy megy a töltött káposzta, és persze az elmaradhatatlan gyümölcskenyér, türelemmel megcsokizva :)
Inkább nem is irkálok mindent, csak pótolok pár megjegyzést az előzőhöz.


Kacsamell vele sült krumplival lilahagymás lilakáposzta körettel (mennyiségek, csak úgy szemre, családtagok és étvágyfüggő)

- Vegyél egy szép bőrös (zsíros) kacsamellett, mosd meg, szedegesd ki a benne maradt tollmaradékokat. Vegyél a méreténél kicsit nagyobb tepsit, hogy férjen mellé még burgonya, esetleg kicsi vörös hagyma is, és jobban eloszoljon a zsírja.

- Irdald (vágogasd hosszába és keresztbe ujjnyi szélesen) a kacsmellet süsd körbe fent a gázon/lapon, hogy jobban bennemaradjanak az ízek. Dobáld mellé a meghámozott kb negyedbe vágott krumplit és szintén így darabolt hagymát, önts alá egy fél pohár vizet. Mehet az előmelegített sütőbe 150-180 fokra letakarva fóliával, egy órát nem is kell ránézned, az illatok úgyis jelzik hogy már beindult.

- Ha kezd kiolvadni, és esetleg szereted ha sült a bőre, le is veheted a fóliát, nekem kicsit túl korán sikerült, így a őr egy része ment pörcnek valónak. Ha kevésbé szereted zsírosan, közben öntsd le róla.

- Közben elkészítheted a káposztát. Vágj fel egy nagy fej vöröshagymát, süsd meg üvegesre egy kör olajon egy kis sóval, és csurgass alá egy kanál mézet, hagyd, hogy kicsit karamellizálódjon. Egy kisebb fej lilakáposztát vágj viszonylag vékony csíkokra, mehet a hagymára, lefedve, borssal, 1 tk őrölt köménnyel. Ínnyenceknek egy fél deci vörösbor, ha van nyitva, esetleg egy kis citromlé mehet bele, nekem nem hiányzott. Ahogy összeesik, plusz kóstolás próbával jó is.

-tálalás, mellé egy kis mustár jót tesz 



Sütőtök levesek méééég:

Anyukám receptje e-mailből:

 Hozzávalók
Végy egy sütőtököt,elnyújtott körtealakút, szép sárgát, kb. 2 arasz hosszúságút.
Végy hozzá két darab, ökölnyi krumplit.
Legyen ehhez még otthon narancsod,v.citromod,
1 kis fahéjad,3 db szegfűszeged,
tejfölöd, v.tejszíned,
cukrod,v.barnacukrod, v.nyírfacukrod,v.mézed,
curry, ha szertitek,
mindez bio,persze!
Felteszel fejenként 2,5 deci vizet az édesítéssel,fűszerszámokkal forrni.
Elkészítés
Fogod a sütőtököt,megmosod,egyszer keresztben,aztán kétszer hosszában elvágod,deszkán,
és ezután hámozod,így sokkal könnyebb, mint egészben.Kimagozod, ha kell.
Ezután a sütőtök boldogan omlik szét éles késed alatt,kb.2X2 cm-es darabokra,de nem baj, ha nagyobbra, v kisebbre sikerül.
A forrásnak induló fűszeres , édesített vizbe zúdítod,
ekkor ráérsz a krumplit megmosni, meghámozni,ugyanígy feldarabolni, s a vízbe tenni ugyacsak.
Megsózod kissé.
Lefeded.
Felforr, megfő,ezalatt szerettel gondolsz azokra, akiknek készíted,köztük  magadra is.
2 szegfűszeget, 1 fahéjat kiszeded, de nem baj, ha nem.
Az egészet botmixerrel pépesíted,ráreszelt citrom/narancshéjjal,ezek levével ízesíted,tejföllel,v.tejszínnel testesíted,megkóstolod,esetleg kis curryt teszel hozzá,
okosan bólintasz, ha jó,
és kész.
Utóirat:
Gyerekek, és szerencsés gyereklelkű felnőttek szeretik, ha plusz egy teáskanálnyi tejföl/tejszín van a levesen,a tányérjukon, azzal nagyon érdekes mintákat lehet rajzolni , evés előtt.

---
Almás fűszeres Latsiatól
Körtés Gabojszától már a második

Jobb étvágyat

2011. 11. 24.

Otthoni szabanapok - konyha!

Eltűntem, ami nem másnak köszönhető, minthogy hétfő estétől csütörtök reggelig hazaengedtek kicsit a doktorbácsik!! Szupcsi volt, nyugis, kedvesemmel levős, főzős (végre konyhaaa), vendégjárós, szinte csak mint egy átlagos, jól sikerült hétvége.

Ma reggel költöztem vissza második, kicsit nővérkével gyakrabban ellátott helyemre, a kórházba. Kaptam is hamar egy centrális kanült, az olyan csapolás ami a fő vénába megy így jobban kezelhetőek a dolgok, meg vérvétel, meg nem kell semmiért szúrni és akár egy évig is bent maradhat. Csak az a bibi, hogy apróbb sebészeti beavatkozással teszi be a doki, amitől kicsit tartottam, de azért bírható volt, meg nagyon jófej volt az orvos is meg a nővér is aki egyébként itt osztályos. Viccelődtek, kérdezgettek a mászásról közben, stb.

Most két kimenetű csőrendszer jön a vállamból, kicsit még meg kell szoknom. Sőt miután RTG bizonyította hogy minden jó helyen megy, rám is kötött a nővérke 2x0,5 littyó lúgosító infúziót, hogy a holnap kezdődő 5 napos kezelést előkészítse. Még most is pötyög össz kb 4-5 óra. Lesz 24 órás infúzió is az öt napban.

Node szívünkhöz közelebb álló gyomrunkhoz had térjek át inkább kicsit. Kotyvasztottam finomakat a két és fél nap alatt!
Pl:
  • Zöldségraguval töltött palacsinta -saját recept - újrafelhasználása a spenótos karfiolnak, ragusítva
  • Pelmenyi - orosz recept, gyúrt tésztába darált hús, hagyma, fűszerek, kis csomagocskák kifőzve, egyszerű íz, tejföllel nagyon finom! Régi idők egészségére
  • Almás pite - Pix reformosított receptje - 1/3 teljes kiőrlésű liszt, cukor almában csak vaníliás, tésztában is minimál
  • Narancsos mézes-mázas csirkeszárny - a szósza tényleg Isteni!! Kevesebb mézzel, főleg a gyömbér dominált.Mazsolás rizottó-kísérlettel
  • Kacsamell egyben ropogósra sütve (volt az 3 óra is), vele sült krumplival, lilahagymás mézkaramelles lilakáposztával
  • Gyümölcssali by András - jól összeért ízek, kicsi szörppel
  • és persze a reggelik!!! Friss zöldségek, omlett,  ham-and-eggs, libazsííír, jóó sózott lilahagymával...
  • Egy egyszerű zabos kekszet akartam még bentre ropogtatni, de a kacsa befészkelt sok időre a sütőbe. Ha süttök ilyesmit, hoztok? :)
2 szuper sütőtökkrém receptet is kaptam a múltkori bejegyzésemre, az egyiket anyukámtól a másikat egy blogolvasótól. Még nem tudom hogy tegyem közzé.

Két nem szokott művészeti alkotás is született a napokban a gyógyulásomért
Egy zene -Fekete-Kiss Sándor - Szférák Zenéje
És egy költemény a véradásról - Kőmüves Klára - Modortalan donor

Köszönet értük

2011. 11. 19.

őszi receptek - receptgyűjtés 1.

Hétvége van, ma talán együnk egy kicsit! :) Lassan normális körülire csökken az étvágyam, úgyhogy itt az ideje, hogy írjak az eddig összeolvasott receptekből. (a mondat két része között nem feltétlenül kell logikai kapcsolatot keresni)

Szóval soksok recepttel, és az utóbbi időben több gasztroblog elolvasásával a hátam mögött had általánosítsak a november/ősz divatjáról. Gondolom az írók is rengeteget olvassák a konkurenciát, szóval nem véletlen, hogy a téma több helyen megjelenik. Másik általánosságformáló, hogy az én szemem is valszeg hasonló kajákat szúr ki.
  •  Az első és legnagyobb divat, a Márton-napi liba vacsora nov. 11.! Történelméről nem írnék. Idén olvastam utána először, hogy mennyire fontos ünnep volt ez elejinknél, eddigre kész volt minden kinti munka, és betakarítás, kész volt az új bor, megpihenhettek, ill. lakmározhattak kicsit. A tél kezdete a föld ezen szegletében. És több éve, a barinőkkel kötelezően megtartandó, libasütés-buli! Kötelező lilakáposztával, vele sült krumplival tálalva. Hol nyers egy kicsit a libus, hol túlsül, de szeretjük! Méég több napig küldi áldását a fini libazsír
  • A csípősödő idő beköszöntével sok konyhatündérnek egy jó forró tartalmas leves jut eszébe. Ez könnyű téma, mert a legtöbb blogon könnyen találni ilyen bejegyzést.
    • Két cica konyhája - Frankfurti leves kelbimbóval nekem az egyik kedvenc tartalmas levesem, tegnap a kórházi kaja is ez volt, de megint rá kellett jöjjek, túl kevés a hat beteg az esetleges repetához
    • AzEszter - Erdei gombás bableves rózsaborsos sajtgaluskával
    • Kíváncsi Szakács - Zöldséges bableves 5 elem bennevan, én még egykis oldalassal terhelném
    • Gulyás leves - minden családnak megvan a saját receptje, valószínűleg mind nagyon finom! Nem keverendő össze a külföldiek traditional hungarian goulash suppe-jével, ami általában pörkölt felöntve. Mindkettő jól esik pl. egy egész napos kirándulás után, nem vagyok válogatós
  • Sütőtök (újonnan felfedezett angol neve: butternut squash én csak a pumpkint ismertem, bár egyik magyar neve is vajtök) és a belőle készült krémelves igazi szezonális étel, bár télig eláll. Nagyon egyszerű, megpirít-felönt-megfőz-összeturmixol, és jellege miatt jól variálható mindenféle trükközéssel. A menő szakácsok kevésbé túl egyszerű levest, mint inkább tésztaszószt, marhalábszár köretet, pitét (pumpkin pie) vagy zöldséges ragut csinálnak belőle. Én mégis maradnék a levesnél.
    • Gabojsza konyhája - Sütőtök krémleves jól illik hozzá a sokféle indiaias fűszer
    • Gordon Ramsay - Butternut squash soup with parmesan crisp a sült sajttalér is igen egyszerű és finom
    • NoSalty Zen(d)erta szakács Sütőtök krémleves 1. alternatív bio recept
    • Saját (fejbenfőzőtt) recept - Tejszínes sütőtök krémleves pirított tökmaggal és bacon chipsszel asszem már főztem hasonlót, több receptből összeollózva. Kis narancs és méz nem rontja el
Még van a konyhán pár általánosítható megosztani való, de mára elég, mindjárt ebéd!

2011. 11. 17.

Kórhzasdi, amiket eddig gyűjtöttem és hasznos lehet

Egy pár dolog, ami az eddigi másfél hónap alatt tapasztalat volt, csak ömlesztve:
  • fontos a nap strukturálása - na én ezt nem csinálom, most kezdem, hogy igazán jól vagyok. Ha kezelés van, a nővérek úgyis strukturálják :)
  • Érdemes figyelni a következőkre:
    • Napi min 2 l folyadék (nekem több csak szenvedve megy le) hogy tisztuljon a vese és a szervezet
    • betegség velejárója néha a nyálkahártyák elvékonyodása, a dokik mondják, de mindenképp jól jön a szájöblítő használata a minden fogmosáskor, ill akár azon kívül is
      • Meridol - fogkrém íze van
      • Cordosil - elég erős
    • fogmosás két fogkefével minden étkezés után, hogy a másik ki tudjon száradni
    • bizonyos időszakokban fura az ízérzékelés, ne szégyeljünk ehhez megfelelő pl menthol mentes fogkrémet választani és visszautasítani a rokonok által oly kedvesen kínált kaját, pl paradicsomlevest, mert bár finom, de túl savas
  • Nekem a tömegek szeretete mellett a tudatos pozitív gondolkodás, és a néha végzett meditáció segít a legtöbbet. Figyelem, néha nem könnyű ezt véghez vinni!
  • Mivel az ember (lánya) ágyhoz kötött, fontos mozogni, ha erős felállni, járkálni, táncolni, üldögélni, ha gyenge v alacsony a vérnyomása épp pl nem megfelelő oxigén szállítás miatt, akkor legalább az ágyban lábat kezet nyújtogatni próbálgatni. Ha van a kórházban, vagy ismerős gyógytornász v masszőr, akkor vegyük igénybe! Fókuszáljunk a gerincre és a csípőre! Akinek kenyere a jóga most végezze lelkesen!
  • Figyeljünk a gombák és a vírusok szinten tartására - kiírtani sajnos nem lehet. Ezt persze az orvosok is figyelik jó esetben, sok tünete lehet, pl nekem gomba miatt volt nyelőcső-légcső letapadásom ami viszonylaag kellemetlen, de pár vizsgálat után az orvosom rájött és meg is javult. A gombás kezelések mindig hosszabbak, mint ameddig a tünetek tartanak, adott esetben 1 hónap. Lábgombára jók a gyógyszertári krémek mellett a szódabikarbónás ill. ecetes vizes lábáztatás.
  • Több márkája van egy un. orvosi tápszernek, vagy protein italnak, asszem orvosi rendelvényre kapható több ízben, a korháznak általában van. Ha nincs étvágy, ez általában azért lemegy és márkától függően 3-5 ilyen elég a teljes napi tápláláshoz. Nekem a ledobott kilók visszaszedéséhez segített a rendes (esetemben napi 5 :) ) étkezéseken felül 
  • Nekem a rokonok, barátok ismerősök szeretet sokat jelent, ne féljünk elfogadni minden digitális és szóbeli formában! Pl szüleim barátai létrehoztak egy skype cset csoportot ahol minden este meditálnak értem ill. megtárgyalják az aktuális kérdéseket, akár a saját életükből is. Persze én legtöbbet a fb-ot olvasom, nagyon megható látni ahogy kommentelnek az emberek, és osztják meg az őssejtdonor felhívást és az újabb híreket egyre többen és többen! :) Szóval ne zárkózzunk el a külvilágtól! Minden üzenet erőt ad! 
  • Sok kedves segíteni kész ember jön az alternatív gyógymódokkal, amit pl ha én mind megfogadnék egész nap cseppeket, nagy és büdös pirulákat, ill porokat ennék ingával és kristállyal a kezemben mantrákat mormolva (bocs a sarkításért) de pár megbízható forrásból származó, többek által igazolt hatásút esetleg vegyünk bele a napi rutinba. Az orvosok többnyire nem nézik jó szemmel, mert nem keresztvalidáltak a kemóval és viszonylag kevés orvosi szaklapban írnak róluk sokszor idézett cikkeket. Akadhat ebből konflikt.

Anyukámnak szeretettel

2011. 11. 16.

RTL Klub hiradó - extra kiadás

Kedves blogolvasók

Az RTL klub esti híradójában megjelent hír hatására rengetegen kerestek meg engem a facebookon és itt a blogon is. András és kedves kollégáim is éjszakába nyúlóan válaszolnak Nektek.
Köszönöm, hogy ennyien akartok segíteni!
Kérem, mielőtt írnátok, nézzétek meg a kérdésekkel foglalkozó oldalunkat: ossejtdonor.blogspot.com
itt további linkek is vannak ahol találtok sok infót.

Szeretettel és köszönettel!

2011. 11. 14.

Új kórház, új szabályok


Kezdem megtanulni az alapdolgokat, szabályokat itt az új helyemen.

Első és legjobb, hogy mivel nem kapok kezelést, nagy a nyugi, csak a legszükségesebbekkel zavarnak ami reggel nagyjából le is fut - vérvétel, vizit stb.
Érdekességek: Vérvétel branülből is lehet, nahát, nem kell szurkodni az amúgy is szétstresszelt vénáimat! Hőmérő, az nincs, vagyis van csak lerázhatatlan. Hozassak mán be. Vérvétel nem 6 után a nappalos nővérrel, hanem 5 és 6 közt még az éjszakással. Váltás Reggel és este hétkor, nem hatkor. Reggeliosztás 9kor - az nekem már nagyon késő, általában már pakolom el a saját reggelim :) Friss a zsemle és van macikávé is, a tea viszont szörnyű porból édesítős.
A vacsorát nem hozza be a nővér a szobába, csak beteszi a hűtő nekem címzett részébe (a szép szoba ellenére nincs saját hűtőm), viszont ugyanúgy undorító párizsi.. Az ebéd hasonló közepes minőségű menzakaja, viszont még rövidebb idő múlva kopogtat a nővér, hogy mivanmáá megettem-emááá vinné a tányért.
A gyógyszereket egyben megkapom, itt hagyja a nővér a gyógyszeres tartókát. A gyógyszerek száma és színe változott, bár kb ugyanarra jók.



Nem csalódtam, szedáló altató nyugatót itt is kapok, kérés nélkül azt legalább felismerem és betehetem a többi közé :) A gyomorvédőből egész dobozzal kaptam, osszambe!
A kicsit fájó torkom megoldása itt - a másik helyen családdal behozatott - toroköblítő, csak ott szájfertőzés ellen javasolták amitől teljesen megváltozott az ízérzékelésem, úgyhogy most csak módjával.

Megnézem mi a mai menü: Hmm! Egész tűrhető. Kicsit túl sós borsóleves, (jól jön a vízforraló) és negyed sült csirkecomb sok répás rizzsel. Ez utóbbi elég hideg, megyek megnézem, hátha buli van a mikrónál!


szülinapimenü költözésfűszer

Minden éveben nagyon jól sikerül a szülinapi ünneplésem, mákom van nagyon a barátaimmal!! :) Az idei kórházzal súlyosbított helyzet ellenére is tökéletes délután volt! Jött a család (a három A) és megettük a pénteki libavacsorát jóízűen! Kaptam nagyonfini daubneres gyümitortát, a betegeknek és nővéreknek apukám süttetett könnyű krémes piskótás sütit, hatalmas adagot, mindenkinek jutott!

Szülinapi készülődés középen a süti, balra a torta

Ünnepi menü, újra csak a sokszínűség jegyében
27

Érdekes a fejformám így oldalról, nem?

AZ ajándékok is különlegesek és személyesek! Szülőktől szépet, praktikusat. A kedvesemtől, olyat amiből kiderült mennyire figyel rám, és gondolkozik előre, hogy mi lenne jó. Nagyon örültem!

A barátoktól kaptam egy tablót, mindenki hozzá járult egy képpel és egy mondattal. Az ajándék, amihez a körités, 70 online olaszóra! Grazie mille! Vi voglio tanto bene! És be is jelentkeztek páran a készítők közül skype-on Fruciéknál összegyűltek. Igazi barik!!
Most a Közgázon készült Kati flash mobot teszem be ide, ami a maga nemében úgy ahogy van tökéletes, a montázst megszerzem elektronyikusan.



Áditól Olitól és Petrától kaptam egy hatalmas fotómotázst, a nyugat európai körutazásunk fotóiból! Nagyon jól szórakoztam rajtuk :) Barna szósz és bikaviadal találkozása Gaudival egy lapon. Fotó nemsokára! És egy lufi is beintegetett az ablakon. Itten ez:


 Már harmadszorra rutinos voltam és felhozattam, hogy inkább én élvezzem, ne a környék nem naponbarnult gyerekei. Este már az ablakhoz kikötve ijesztgetett.

Este, mikor már lefutott az ünneplés kedvenc, és már említett okokból mostanában sokat látogatott receptoldalam a NoSalty 137 ezer like-al a fb-on kiposztolta újra az őssejt felhívást, és ezt a blogot is, amivel percek alatt 1000 fölé nőtt a napi látogatók száma, az összes pedig több mint 1500!
Köszönöm.

NoSalrty post a blog linkjével
A NoSalty linket pedig az oldal egyik főszakácsa, heti kiemelt hét szakácsa AzEszter tovább posztolta, sőt a blogot saját honlapjára is kitette, ez még többszáz olvasó! Köszönöm


Azért is örülök nagyon ezeknek, és emelem ki itt, mert ezek a gasztroblogok rengeteg emberhez érnek el, és az olvasó közönségük felelősen gondolkodó középosztályból kerül ki, akik mérlegelni tudnak pl. egy őssejt donor jelentkezés felelősségét és jelentőségét is. Adnak a véleményformálók mondandójára, a gasztronómia pedig mi más mint véleményformálás! :)




Itt teszem hozzá hogy a blog megjegyzések moderátori jogát megtartottam, azaz csak akkor kerül ki egy komment, ha engedélyeztem
 
Ma pedig szerencsésen átköltöztem! Meglepő mennyi cuccot halmoztam már a SOTE szobácskámba össze, hárman pakoltuk egy órát. Aztán várás, bucsuzkodás, mentősök, zárójelentés, rohangálás.. Mentővel hoztak át, még sosem ültem ilyenben (szerencsére) vicces hogy ki-be pakolnak, gyak hozzákötve egy székhez.

A kórház ahol a felettem lévő emeleten már fogalmuk sincs hogy hol van ez az osztály, nem is annyira labirintus, csak az itt dolgozók teszik azzá :)
Amúgy szupermenő szoba, légkondi, új minden, tisztaság.. Más mint az előző helyen a 100 éves ablak, és - bár imádom a nővéreket - változó sterilitási gondosság.



Még csak minimális interakcióm volt persze, aláírtam, hogy minden beavatkozásba beleegyezek.. A citosztatikumok mellékhatásaként ányás hasmenés lehet.. jójó szerencsére jól bírom.. Ja és mellesleg az ember nem biztos hogy túléli.. És van egy általános nyilatkozat is, kb hogy amit eddig még nem említettünk, abba is beleegyezel ugye ugyeeee? Persze visszavonhatom. És ha az orvos jófej (eddig annak tűnik mind3) akkor gáz ha bízom benne annyira, hogy nem vonom vissza? Ő csak védi magát a jogi következményektől. A mellékhatás a munkája része.. Najó ez egy messze menő okfejtés, csak ma megint szembesültem.
Még a kezdetekkor a sotés nyilaatkozatot a kemó beleegyezésről lefotóztam. Egy csúnyán elmosott minta:



Nos, mára hosszú képekkel tűzdelt változó hangulatú posztot kap a kedves olvasó, dehát nemhiába.. annyi minden történik, nincs időm unatkozni :) Főleg ha az ember lánya 27 éves lesz (ma aszzem a dokiknak azt mondtam kissé bizonytalanul, hogy 28, +-1 ide vagy oda nem számít)

2011. 11. 13.

szülinap délután búcsu a SOTE-től


No hát rengeteg dolog történik
Ma van 27 éve hogy egy hónappal a várt előtt világra jöttem  MÁV kórházban. Hosszú idő, sokminden mögöttem, mégtöbb előttem pl egy újjászületés

Holnap reggel költözöm át a Szt László kórházba. No donor az még nincs, viszont itt a sotén felújítanak. Pedig már úgy megszoktam a szobám,  a kedves nővéreket, a Professzor Asszonyt. De csupa jót hallottam a Lászlóról, jó lesz a levegőváltozás. Állítólag tiszta labirintus.

Ma egyben búcsubuli! Nem csak én kapok ajit, hanem osztunk is, naaagyonfinom süti és bonbon várja a nővéreket a hűtőben 





Pénteken hatalmas meglepit kaptam az IQSYS-es munkatársaimtól! Eljöttek mind az ablakom alá boldog szülinapot kívánni!! Minden közvetlen munkatársam, még a főnök - András (Koma) és az indiai-magyar nagyfőnök Gupta Sanjay is!!!


És kaptam a cégtől egy céges legújabb Samsung Galaxy 10.1-es Tablet gépet. Mostmár nagyon IT girl leszek (erre biztos van más kifejezés) folyton online! Még tanulgatom :)

Két telefon, az egyik okos, egy laptop és egy táblagép.
Szöveg szerkeszteni még jobb a kis öreg lassú laptopom.

Az ünnepi játékokról írok még, bár mint tegnap. lehet hogy korán alszom. A recepnéző-fejbenfőzős kedvem továbbra is a csúcson, komolyan fontolóra vettem a külön főzőblogot :)

2011. 11. 10.

blogger és napiadag

Rengeteg minden van a fejemben amiről írnék, hát csak szépen sorjában. Tanulgatom a blogszerkesztést, pl miért van az, hogy a főoldal az blog elrendezésű, bejegyzés, cimke meg komment, de az aloldalak meg statikus honlapoldalak, pedig a főzős oldal is jobb lenne blog formában. Annyi recepten gondolkozom! Meg azon, hogy induljak el a konyhatündérré váláshoz vezető úton. Mert ráérek majd, mikor, ha nem most! Másik blog?

Ma egyébként a szokásos gyógyszeradag mellett 4 adag cuccot öntöttek belém a rámszerelt csapon keresztül. 1 kemo, 1 adag vérlemezke, 2 adag vörösvértest. Szóval 10től 3ig ágynyugalom, nyújtott kar, balkézzel netezés a telefonomon :)
csatolok pár kedvcsinálót






2011. 11. 08.

"állapotjelentés"

Nem érzem magam "betegnek" bár az van a kórlapomra írva és úgy hívnak.Az a fiatal beteg a11x-ben!
 Beteg az aki otthon fekszik megfázással, na az üt! Nekem valami történt a csontvelőmben, gyorsabban vert a szívem terhelésre, és most sok orvos és nővér dolgozik azon hogy visszaálljon a régi rend. És rengeteg ismerős barát és még több ismeretlen gondol rám szeretettel, küld gyógyulást legjobb tudása szerint! És ez az ami legjobban gyógyít! Vagyis leghamarabb visszavisz a megszokott létformába.
Merthogy "régi" életem tuti nem lesz, egy új, még tisztább jobb :) Nektek is jobb. Átgondoltabb, tudatosabb. Sosem volt lehetőségem ennyit foglalkozni magammal

2011. 11. 07.

Első - sokára

Hát elkezdem! Kórház, leukémia, kicsit megváltoztatta az életvitelem.
2011.szeptember 26. a nagy nap, a diagnózis.
Itt vagyok azóta, most november 7. van. Itt az ideje hogy internetes szavakba öntsem a történéseket, érzéseim, infókat stb. Nem ígérek rendszerességet, de olvassatok :)
sok szeretettel jókedvvel várva az újakat a híreket felőletek, a kihívásokat!