2012. 01. 29.

Lufifújás sterilben

Szépen építgetem át magam, azaz gyakorlatilag egyfolytában alszom. Hajnalban vérvétel, reggel mosdás ágyhúzás vizsgálatok, még két étkezés, ezen kívül lapulok. Kis sárgás bogyók mély és színes álmokat okoznak, kevés emlékkel. Minden életfunkcióm rendben, vérnyomás, súly, ki és bemenő folyadék.

Most vagyok túl a vacsorán, vagy min. Nagy elánnal érkeztem ide a boxba, mit nekem steril kaja, megeszem én mindent! Mostanáig egészen így is volt, de rájöttem VAN olyan módszer, amivel minden ételt egynemű szivacs szerű szivacs állagú és szivacs szagú valamivé lehet varázsolni. Még a levest is. Kedves gasztroblogger olvasóim, esetleg valami ötlet, hogy mi élheti túl ezt a procedúrát? A neten csak babaétel sterilizáló van, na ez annál sokkal durvább. 3 órát van egy lefóliázott üvegben a kaja a gépben, ebből fél órát 130 fokon valahogy még nyomás alatt is, de nem tudom pontosan a processzt.
No, kifakadás vége, majd eszem bébipapit :)

Van még két hely a Pay It Forward játékhoz, jelentkezzetek!

Azért van kis történet is SZÜLINAAAAP ünneplésre kaptam Orsitól és Ákitól lufikat az ablakom elé! Innen már csak nem viszik el :) Rajzoltak is rá, Katit hajjal, Katit haj nélkül, meg hegyeket völgyeket fákat ahova majd megyünk kircsizni!!



Ésés a legjobb! Kriszti barátnémtól Londonból kaptam egy hosszú videót a város mindenféle híres vagy emlékezetes helyén csinált kis snitteket és összevágta egy szép kis filmmé! Van hozzá felirat is, meg átkötő szöveg, meg vágóképernyő! Nagyon profi :) Imádom azt a város, mikor mehetek mááár meglátogatni a sok kedves ottani barátot helyet kaját pubot


4 megjegyzés:

  1. Kedves Kati!
    Szívből drukkolok a felépülésedért, és a betegtársaidért is! A nagyimnál mindig átlapozom a Nők Lapját, ott olvastam rólad!
    A vidámságod, életszereteted és a körülötted élők szeretete, törődése rengeteget számít a gyógyulásban, és nagyon jó olvasni, nem hagytak magadra! :)))
    A kaját illetően sajnos nincs ötletem, ha eszembe jutna valami, megírom. Elég rosszul hangzik a "szivacs".

    VálaszTörlés
  2. Szia KAti!
    Csak képződjél szép nyugodtan, pihengessél, építgesd a véredet! sajnos nem tudom, hogy milyen étel lenne ételízű a sterilizálás után, inkább gondolj arra, hogy majd utána miket fogsz enni, főzni!!
    HSokan szurkolnak Neked, légy szíves ennek megfelelően viselkedni...!!!

    VálaszTörlés
  3. Kedves Kati!
    Talán segíthetek, bár rég volt.
    Itt a második bekezdés erről szól: http://kookusz.blog.hu/2009/05/10/otnaposan
    És még egy postomban azt találtam, hogy a milánói, a gombás-tejfölös tészta, a paprikás krumpli, a lecsó, a tortellíni, egész jól bírják a sterilizálást. Persze a tésztákat, és minden mást is úgy kell, hogy tocsogjanak a szaftban, mert úgyis elpárolog belőlük nagyon sok. Próbálkozni érdemes több félével, és egyszerre több adagot megcsinálni, leserilizálni, hisz ha vmi jól sikerült, akkor abból még marad két adag! :)
    Remélem segítettem, és szorítok én is!

    VálaszTörlés
  4. Drága Katám Rengeteget izgulok érted, mert nem jutok gépközelbe, ugyanis én is kórházban vagyok. Semmiség, egy kis nagyjavítás, majd megszokod te is, jó néha a rák után, egy kicsit ráfigyelni, ezt, azt utónézni.Szívem minden melegével és pozitív akarásával drukkolok neked, légy erős és akarással teli, /gyógyulni akarással/pozitív hozá állás, "fejben dől el /én hozzáteszem, hogy "sok" minden! Akarj, épülj, gyógyúlj, nagyon izgulok és drukkolok neked, érted! Millió szeretettel és együttérzéssel Buba

    VálaszTörlés