2014. 11. 13.

30 éves lettem én!

2014 november 13.
30 azaz harminc éve érkeztem erre a Világra, így - csak kicsiben.
XXX új kerek évforduló, komoly kor, komoly lányt kíván! Állok elébe!
Élvezem az élet hullámvasútját, mindig szét lehet nézni valahonnan. A trend felfelé ívelő :)

Köszönöm a rengeteg köszöntést, minden formában és fórumon!
És minden támogatást, hogy ide eljuthattam!



Ilyen volt
Ilyen lett
Közben meg volt ilyen is pl

Holnap péntek este megünnepeljük az Instant kultúrromkocsmában, gyertek!

ORFI fizikoterápia - csípő karbanntartás és szervíz


Ez a bejegyzés egy hete született:
Az AVN (csípőelhalás) diagnózis után két szálon kerítettem ortopédus szakorvosokat, akik megszakértették az MR felvételt.
Szekeres László doktorúrral konzultálás után beutalt az Országos Reumatoógiai és Fizikterápiás Intézetben (ORFI) egy 10 napos rekreációs kezelésre.
A témára ráindult barátok vonalán elindulva jutottam Poór Professzor osztályvezető főorvos úrhoz majd SZekeres doktorúrhoz ezúttal is nagy köszönet az elintézőnek!
Hazamenős státuszt kaptam, a napi kezelések lefutása után kis pihenővel hazamhettem, nem kellett a falat néznem a maradék időben, sem a szobatársak horkolását hallgatni éjszaka - nem beszélve a sanitari kétes tisztaságáról.

Jól esik az ápolgatás! Szeretgessük mintden irányból a csípőmet, keljen életre, pezsdüljö fel és repítsen hegyeken-völgyken keresztül tovább!

Voltak bizonyos fentartásaim az Intézettel kapcsolatban azért. Nem a terápiát, inkább a körülményeket illetően. És így pár nap elteltével azt modom, nagyrészt be is igazolódott.
Gyors lista: öreg járni alig tudó nénik, akiknek fő témája hogy holfáj, hol szúr, hol a gyógyszerem. Persze őértük van az intézmény.. csak kicsit kilógok közülük. Vaskalapos rend a beosztásban és a kezelés menetében, amelyhez keményen ragaszkodunk.Miisvan a papíron? Nem baj hogy nem ott fáj,a kkor azt kezeljük
A szülinapomon márcsak a záró papírért megyek be, annyi szabadságunk van, hogy azt a kezelést kérjük csak, ami jól esik. Hát a 30. szülinapomon nekem már csak az elbocsátó szépüzenet esik jól!

Találkoztam jófej emberekkel persze! A gyógytornász lány kezelése nagyon jól esett (bár néha potyogtak a könnyeim a feszkók feloldásától) a csávó aki rámköszönt mindig mert folyton együtt ültük különböző zizegtető fülkék előtt várakozva, a szobatársaim is mindig kedvesek voltak.Találkoztam Nováky Erzsébet tanárnővel, aki az Egyetemen jöv.kut.-ra tanított! Ő volt  legmosolygósabb mindenki közül, jót beszélgettünk a Corvinusos történésekről, mikor összefutottunk.
Hát így telt röviden a rekreáció a közegészségügy berkeiben újra.

2014. 10. 07.

Új HBR: AVN

Fáj a csípőm egy jó ideje, úgy május- június óta. Ha keményre ülök, sántikálok egy kicsit felállás után, aztán bemelegszik és már simán megy a menetelés.
Végre ripszropsz kaptam is időpontot MRI vizsgála szeptember végére (igaz egy korábbi időpontra nem tudtam elmenni fogászkodás miatt)
Megcsattogtattak rendesen a gépben, még szurit is kaptam kontrasztanyaggal.

A diagnózis - dokimat felhívva:
AVN - Avascularis Necrozis - csípő elégtelen keringés - kopás.
Megjegyzése hozzá: ne aggódjak, több betegének is volt ilyenje, az egyik fiatal nemrég kapott csípő protézist, egy másik már vígan szaladgál vele.

Nekem NEM lesz semmiféle idegen izület a derekamban!! 
Meggyógyítom és kész. Torna, kence, izületépítő glükozamin pirula.
A szteroid mellékhatása. Oka lehet még a szakirodalom szerint pl: alkoholizmus, diabetes, elhízás is.

 
Család és barátok ráindultak a témára egyből. Jönnek a jótanácsok, segíteni szeretne mindenki nagy erőkkel. Kicsit túl nagy erőkkel.

Egyik  adag:
Itt a wiki cikk, elég komoly bajnak tűnik:
Értelmezzük a cikket, mert elég bonyi, szakszöveg.Mikor beszéljünk?

XY tanácsait átnézve, úgy tűnik K és D vitamint és Magnéziumot kéne szedned, amitől talán meggyúgyul a combcsontod forgó izületi felszíne, vagyis az elhalt sejtek helyére nőhet új.
Itt vannak a cikkek, meg, hogy hol rendelheted meg.

Másik adag:
Akkor a következőket kell csinálod:
  • Bioglukozamin
  • Zsálya krém
  • Zsálya fürdő - teából
  • Moxa tapasz
  • Agykontroll 
Vankérdésnincskérdés!

 További adagok:
- Reflexológust keríts!
- Tuti sportorvos! 
- stb

Szeretném megoldani persze a fájdogálást, a tanácsokból választhatok bőven! Mit tennétek?

eMese

Ez a bejegyzés egy hónapja, szeptember elején született, de csak most tesztem közzé:

Sok szépről írhatnék, itt a Világ előttem mögöttem, fölöttem és alattam..
Ez a blog azomban azért jött létre, hogy a gyógyulásom történetét dokumentálja, így erre szoritkozom inkább, az egyéb történetek körítésével.

Tehát akkor:
Kontroll
Szokásos adrenalin boom, szív torokban dobolás, kedves szavak a vérvételes nővérkéknek..

Szép vérkép!!! Minden adat jó!
De gyógyszert NEM csökkent Bátai, mert ott az emésztési zavarok - GVHD veszélye. A jelenleg emésztésre szedett Budenofalk nem nagyon hat, pontosabban fentartja a normál működést, de nem javít. Más gyógyszer pedig még NINCS A PIACON! Úgyhogy várni kell míg lesz..
Elmondása szerint persze már jó úton halad a gyógyszertudomány, pl. más területen alkalmazott gyógyszereket már tesztelés alatt áll emésztés javítására. Tehát talán nem egy átlagosnak mondható 10 éves piacra kerülési időről van szó.
Minden megy tovább ahogy volt, maréknyi gyógyó marad, már csökkenő mértékben de néha jelentkező agyzsibi marad, kavargó gyomor marad.

Egy klasszikus Kispált had idézzek ezen a ponton

1. Emese jött és megállt
A gyógyszertárba' és arra várt,
Hogy a tudomány
Leszállítsa azt a szert,
Amitől jobban lesz és várta
Egész nap, bedagadt a lába,
És késő lett és
A 'vény nélkül' ablakból
Kihajolt egy férfi és mondani kezdte,
Hogy 'Emese!', de ő közbeszólt erre, hogy
-Én csak egy gyógyszerre várok,
Hogy itt ne fújjon az a rossz szél.
...
ésígytovább


Egyéb gyógyulásos fincsiségek: sok 10e Ft beleépült a fogaimba az elmúlt hónapokban Tamás doki által. Eléggé szét voltak esve, sokat kell tömni, vagy "kib#@szni őket innen a p°˘%csába" hogy az ő szavaival éljek. :) Ez utóbbi még várat magára, egy bölcsességfog esetében.

 A világról körülöttem: Gyönyrű helyek, Szlovák pari.. Körbebicóztam a Balatont! 3 nap alatt.



2014. 06. 23.

Egy korszak vége - és egy pirospont

Június lett közben. Gyorsan telik már az idő szerencsére. Jajj mennyire is vártam ezt, vére nem 1 nap=1 hét az időérzetem, már az is lehet hogy 1 nap=0,8 nap, amikor nem is fér bele minden :)

Lezárult egy korszak az életemben nemrég. Elköltöztem Andristól a Fészekből. A betegség rányomta a kapcsolatunkra a bélyegét, nem tudott visszaalakulni normális férfi-nő kapcsolattá, megmaradt a gyereknevelős szitu.
Nem is tudom mit írjak. Így alakult. Én szeretnék megváltozni felnőni, nő lenni, ennyit tudok tenni csak. Ilyen vagyok. Nagyon szép és nehéz korszak volt, igazán hálás vagyok Andisnak mindenért!

Egész hamar találtam szobácskát a Vígszínházhoz közel, egy közgázos évfolyamtársamnál. Helyes régi gangos házban a belső udvarra néző kis szobácska. Kedves lakótársam Pécsett dolgozik a hét nagy részében, mégis átvállalja a költségek felét.
Szerencsére jól megtaláltuk a hangot, többször hosszan beszélgettünk esténként az élet nagy dolgiról. Ő is épp válik..
Tartottunk kiscsoportos szobaavatót, itthon volt Márti! Blanka és Orsi is eljött :)



Nusi is járt itthon, náluk sütögettünk és szülinapot ünnepeltünk. Ezúton is Boldogat!


Dórival is hazalátogatott kis időre. Ténlyeg, minden egyetemis egykori bűnbandás barátnővel találkoztam msotanában, így jöttem csak rá! Dejó :) Azért csak erre fújja őket az élet néhanapján, évi egyszer-kétszer.

Nőiesedésem előmozdításáért voltam egy női-táncos-jógás elvonuláson amit egy ált.isk osztálytársam anyukája szervezett. Jó volt nagyon, visszavonulós is, csak kicsit kilógtam a korosztályból lefelé. Igen változatos vot a program, jógáztunk reggel, kézműveztünk, önismereteztünk, mindenféle táncokat tanultunk és együtt főzőcskéztünk, még öltözködési tanácsokat is kaptunk. A helyszín Csórompuszta egy nagyon szép tanyaházas telep, kisházakkal és szép közösségi térrel, kerttel. Annyira ismerős volt a hely, de nem tudok rájönni, tényleg jártam-e ott, vagy csak az emlékezőkém viccel meg.







Munka folyik, áprilistól Dolphin-ezünk nagyban, vagyis a t-mobile webshop új verzióját tesztelem.
Ebben a körben a tartozékokat. Fülhallgatót már kiválóan tudok rendelni tablethez, sőt beparaméterezni is a hozzá tartozó legnépszerűbb termékeket :)


 

A piros pont amit kiosztottam magamnak azért járt, mert tegnap azaz 06.23-án körbebicikliztük a Velencei tavat egy egyetemi haverka-párral hármacskán. 35 km, szóval nem eget renegtő táv, de akkoris olyan jó megérkezni a másik irányból oda ahonnan elindultunk :) És még ülni is tudok ma, pedig a túra előtt és közben is voltak ezirányú kétségeim.. Csobbantunk is tó vize kb 20 fokos, gyorsúszós csobbanásra már épp tűrhető. Tökéletes volt az időjárás huszonpár fok, felhős-napos. A szembeszél zavart csak néha.



Apropó csobbanás: MEHETEK ÚSZNI! Megszűnt ez a korlátozás is. Persze inkább jó vízminőségű uszodába. Ki is próbáltam szombaton a Mom parki uszodát Orsival. Beszédültem a gumisapka és úszószemcsó szoritásától. Azért még vannak agyzsibis utórezgések néha...
METRÓN IS ÜLHETEK!! London egyszer újra talán...
Annyira beláthatatlanul messzinek tűntek ezek a korlátok megszűnése.. És most itt van!
Köszönöm Élet! Köszönöm nektek mindenki!
Hegymászólány boldog, néha szomorkás, próbálgatja az új életet:



Egy Réka nevű lány rámírt FB-on, hogy olvasta a blogom. Ő is leukémiás. A Lászlóban kezelik.
Ő most kapta meg az utolsó adag kemót, nagyon drukkolok neki! Gondoljatok rá szeretettel!
http://enesaleukemia.blogspot.hu/
Nem baj hogy nem emlékszem ezekre az időkre, mikor én éltem át hasonlókat..

2014. 01. 28.

Ünnep!!! Újjászületésnapom, és más történések

Ünnepi időszak és Új Év, új elhatározások - blogbejegyzés.

Vasárnap éjszaka, január 26-án 2 éves lettem az új időszámítás szerint! Két kerek éve annak, hogy kedves drága ismeretlen walesi lánytól nagysietve megérkezett az őssejt és engem új életre segített.
Ezúton is sok sok hálával és szeretettel gondolok rá. Azóta már anyuka :)
Nagy hegyen ünnepelhettem, egy túrán, ahol a dokim is részt vett a fiával!
FB-on a világ elé tártam, rengeteg like és sok kedves komment érkezett! Jól esik, köszönöm :)


Előtte héten pedig a munkába visszakerülésem 1 éves évfordulója volt. Sok jó szót kaptam a kollégáktól a köszönő mailemre válaszként.Köszönöm hogy tanítgatnak a lassú feledékeny fejemmel és türelemmel válaszolnak véget nem érő kérdéseimre.

Az elmúlt bejegyzés óta eltelt időszak amúgy is az ünneplésről és az új kezdetéről szólt, gondolok itt a Karácsonyra és az Újévre. Nyugodtan teltek az ünnepek, rokonoztunk is és sokat pihentünk. Kedves külföldön élő barátnők ilyenkor hazalátogatnak, sokukkal tudtam találkozni végre! És rég nem látott rokonokkal is.
Egy kis sí persze ide is belefért az ünnepek kitörése előtt. Nagyon el vagyok kényeztetve ebből a szempontból, hogy Andris visz gyakran magával, ott lehetek vele a hatalmas havas vadregényes hegyek között, vagy pályasízőként, de mostmár egyre inkább sítúrázóként is.

A legújabb célkitűzésem az Országos Kéktúra végigjárása! Biztos halottatok már róla, a kék csík turistajelzés, amely végigmegy Magyarországon a Vas megyei Írott-kőtől a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hollóházáig. Az egyes szkaszok teljesítését pecséttel lehet bizonyítani. A Magyar Természetjáró Szövetség irodájában kell megvenni a kis könyvecskét, amiben térképrészletek és pecséthely van.

Január 18-án indultam az első szakasznak. Ősagárd - Katalinpuszta, a 183. sz. szakasz. A túratárs.hu-n találtam meghirdetett túrát, arra jelentkeztem. Nem ismertem senkit a résztvevők közül. Írtam a szervező srácnak, hogy nem vagyok még teljesen erejem teljében, csak akkor csatlakozom, ha ez így ok! Végül nagyon jó kis társaság gyűlt össze időstől a fiatalig, katonától az anyukáig. Remélem túrázom még velük máskor is. Csak a nagyobb emelkedőknél maradtam kicsit le. Jókedvű sárdagasztás volt az első bemutatkozásunk. :) De az időjárás azért kedvezett, a januárhoz képest meg pláne.



Zola a túravezetőnk összevágott egy fejkamerával készült videót, a szám szövege is elég jó..
Hallgassátok, nézzétek, olvassatok, kommenteljetek!